Gyerekek, üljetek le, vegyétek elő a füzetet, tollat, mert ma egy kedves témát boncolgatunk, ez pedig nem más mint a férfisirás. Meg fogjuk tanulni, mikor lehet és mikor nem. Tulajdonképpen a legtöbb esetben nem lehet. Mert szánalmas. Nagyon.
Történt a minap, hogy egy kedves munkatársam úgy ébredt reggel, hogy fájt a lába. Ez tényleg szörnyű. Éppen azt álmodod, hogy egy ébenfekete fej mozog ütemesen derékmagasságban előtted térdelve , és hirtelen arra riadsz fel, hogy fáj a lábad. Pocsék, ez már csak egy szar nap lehet. Ilyenkor az embernek egyetlen dolga van: visszafekszik az ágyba, magára ülteti a barátnőjét és hátradől. De a kedves munkatárs hős akart lenni, ezért összeszedte ingoványos rovartestét, majd beült a kocsiba és elkezdett sírni…nincs annál szánalmasabb, amikor egy 27 éves férfi(?) elkezdi morzsolgatni a könnyeket a szeme sarkábol…ez egyáltalán nem Charles Bronson-os. Lecke 1: Nem sirok, ha fáj a lábam.
Tulajdonképpen soha nem sírunk. Itt a mantra, hogy veletek ne történhessen meg, hogy egy blogon röhögjenek rajtatok.
Tehát: “Nem sírok ha fáj valamim vagy beteg vagyok ,ha neadjisten kidob a csajom, ha kirugnak a munkábol vagy minden pénzem eljátszom. Nem nem soha." Ezt minden reggel fogmosás előtt.
Sírni csak akkor szabad, ha levágjak a farkad egy bozotvágó késsel. Akkor zokoghatsz hangosan.
a ti véleményetek: