Ma kaptam jó pontot az élettől, ugyanis megtanítottam Gyurit scannelni. Érdekes élmény volt. Ez így zajlott: "Rakd a papírt az adagolóba." Hősünk belerakja. "A e-mail címedet írd be a konzolon." Beírja. "Most nyomd meg a zöld gombot." Na, ezt nem kellett volna. Ilyet varni egy olyan embertől, aki ilyen hátteret állít be a blognak...Mondanom sem kell, Gyuri erősen ráhelyezi a kezét a sárga gombra. "Mondom zöld". Kedvenc ivóbajnokom bizonygatja, hogy bizony a sárga az zöld és különben is...De azért összehoztuk, most épp nagyban megy a scannelés! Már megérte felébredni ma.
De nem is erről akartam írni most, de ez annyira feldobta a napomat, hogy ihaj. Most egy kitűnő magyar szokásról fogok pár sort ideröttyenteni, mégpedig a "bánat-felejtés-remény" szentháromságról. Gondolom páran tegnap néztétek a meccset. Nyertünk. El sem hiszem. No de, nézzük a szociológiai hátterét. Mi volt eddig: Kikaptunk sokszor, nem is kell fiatalítani, utáljuk a válogatottat. A sajtó már a kardjába dőlt és felszólított mindenkit az utánzásra. Eltemettük a focit. Erre most nyertünk bazdmeg. Hirtelen minden megint szép. Az emberek örülnek, már tervezgetnek, igen, ez a csapat még sokra viszi. A sajtó ünnepel, bezzegőkmegmondták, hogy jó ez a csapat! Megy az öröm, elfelejtettük a tegnapot. Aztán most figyeljetek, jósolok. Fél év sem kell hozzá, jön egy Macedónia és jól elpicsáz minket. Aztán kezdődik minden előről.
Mi a tanulság? Mi vagyuk a világon a leggyorsabban letargiába eső nemzete, ugyanakkor egy siker után elfelejtünk minden rosszat és beteljesíthetetlen reményeket kezdünk táplálni. Pontosan a következő pofáraesésig. De nem panaszkodom, ha a helyén kezelnénk a dolgokat akkor olyan unalmasak lennénk, mint a franciák.
a ti véleményetek: