Úgy döntöttem, ma befejezem önkéntes hallgatásomat. Pedig megfogadtam, addig nem írok ide, amig Gyuri izmosra nem gyúrja magát. De most már belátom, az sosem fog megtörténni.
Valamelyik nap deja vu-m volt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért van az embereknek deja vu-jük és három elméletet is felállítottam rá. Ebből most már csak 1-re emlékszem, úgyhogy azt leírom, aztán mire a végére érek, lehet eszembe jut a többi is.
A gyengébbek kedvéért, a deja vu az, amikor valamilyen helyzetről beugrik, hogy "jé, én itt már jártam" vagy "jé, ez már megtörtént". Amikor utóbbi a helyzet, akkor a legtöbb esetben még a következő eseményekről is van sejtésünk, amik viszont a legritkább esetben következnek be. Tehát, megnyugtatok mindenkit, nem látunk a jövőbe. Vagy csak nem tudjuk. MUHAHAHAHAHA.
Elmélet 1: Belépsz a konyhába, elkezdesz hagymát szeletelni, aztán egyszercsak átvillan az agyadon, hogy ez már megtörtént veled. Az óra pont azt az időt mutatta, a kést pont úgy tartottad, a hűtőajtó éppen félig nyitva van. Aztán ennyi. Semmi nem történik. Szeleteled a hagymát tovább. De, mi van, ha valóban valami történt. Az agyadban cikáznak a gondolatok, várod, hogy kommandósok berúgják az ajtót és Jack Bauer kezében herecsapkodóval letépje a fejedet. Mi van , ha ez valóban megtörténik, de hirtelen visszatekerik az időt és te kapsz még egy esélyt a Jack Bauer mentes reggelre? Tehát, az első elméletem szerint valaki beavatkozik és megmenti a szánalamas kis életedet, ott a konyhában alsógatyában állva. Az most nem fontos, hogy ki ment meg. Isten, az ufók, negyedik dimenziós spektrál életformák vagy akár maga Xenu. Tehát, tekintheted ezt amolyan Save Game funkciónak.
Elmélet 2: Tépsz az autópályán, hirtelen balról egy fasztestű vagány BMWs elszáguld melletted. Ismét deja vu csap beléd. A rendszámát tudod anélkül, hogy odanéznél, a nap épp a horizonton áll, pont a 112-es kilométerkőnél haladsz el. Tudod, érzed, hogy valami rossz fog történni, és a BMWs egy úton átugráló szöcske vagy tücsök (vagy akár töcske) miatt satuféket nyom, te pedig beleiparkodsz hátulról és a következő emlék már a tűzoltóé lesz, aki lángvágóval kaparja ki a körmöd alá szorult agyvelődarabkákat. De nem ez történik. A BMWs száguld tovább, te pedig elérsz a 113-as kilométerkőhöz is. De mi van, ha valóban bekövetkezik a baleset. De a baleset előtti utolsó pillanatban a tudatot hirtelen átugrik a párhuzamos dimenzióban élő önmagadba? Itt ugye feltesszük, hogy végtelen számú párhuzamos dimenzió létezik, tehát feltehetjük simán, hogy létezik végtelen olyan számú ahol az események 99.99999%-ban hasonlítanak a miénkre. A tudatod tehát a te valóságodhoz legközelebbi dimenzióba ugrik át a baleset előtt, mint a gerjesztett elektron, ahol vígan mész tovább az autópályán, tulajdonképpen beleovadva az ott lévő párhuzamos tudatodba. Mintha mi sem történt volna, az egész ott csak egy rossz sejtésként jelentkezik.
Elmélet 3: Sajnos ez mostanra sem jutott eszembe, ez talán azt jelenti, hogy ez lenne az igazság, de valamilyen parabola-kúpgiroszkóppal kitörölték az agyamból...
Ha nektek is van esetleg ilyen elméletetek, nyugodtan osszátok meg velünk, a legjobbak között kisorsoljuk Gyuri izmait.
a ti véleményetek: