agymax

a kétségbeesés sziklaperemének oromáról próbáltunk visszatáncolni, ahova a 2 hónapja tartó holland tél juttatott minket. reménykedtünk, hogy párizsban legalább 20 fokos meleget tapasztalhatunk, ez átlagban össze is jött, de több nem. most már azt hiszem hivatalosan is ki lehet jelenteni, hogy idén nyugat-európában betiltották a nyarat. tervnek annyi volt kitűzve, hogy jókat együnk, ehhez összeállítottam egy listát a legjobb bisztrókról és cukrászdákról mielőtt útnak indultunk. péntek este rögtön koppantunk is, a la régalade nevű helyen olyan telt ház volt, hogy esélyünk sem volt bejutni, így vettünk némi gyümölcsöt és diétával készültünk az előttünk álló kihívásokra.

szombat reggel a dalloyauban reggeliztünk, rajtunk kívül nem igen voltak, ami ritka párizsban. a szokásos petit dejeuner-t kértük, persze minden tökéletes állagú és ízű volt, a friss málnalekvár külön plusz pont. ezután sikerült megállnunk, hogy bármit is vegyünk a földszinten található zsurmévegyesboltban, ahol jamóntól kezdve bonbonokon át a tésztáig minden van.

innen elindultunk az alküldetésre, ami cipővásárlás képében manifesztálódott, persze nem találtunk és közben elkezdett esni az eső. az utcán láttam egy plakátot, hogy megtekinthető ralph lauren autókollekciójának egy része, amire azóta csorgatom a nyálam, hogy láttam ezeket a képeket. a címet felírtuk és beterveztük vasárnapra. folytattuk a cipőkeresés gyötrelmes útját (ez kb 3 éve tart) és csodák csodájára találtam egyet, ami tetszett. apró szépséghiba, hogy feketére van szükségem és barnát vettem. szóval továbbra is kéne egy fekete...

ebben és az esővel vívott harcban eléggé kifáradtunk, így betrétünk ebédelni a le comptoir-ba. a bisztrókról annyit kell tudni, hogy a kaja hibátlan, minden más csicsamicsa viszont mellőzve. párizsban a csicsamicsa kategóriába tartozik: az élettér. beültünk egy akkora helyre, hogy a vállam mindkét oldalon a mellettem ülőhöz ért és rendeltünk a napi választékból. ugyan van egy rövid étlap, de ajánlott a napi kétféle menüről rendelni; az állandóan változik és mindig friss. érdekes dolog amúgy a francia ételelnevezés, nagyjából 4-5 sorban írják le azt, ami amúgy 4 szóban elmondható. én egy nagyon hosszú nevű előételt kértem, ami hajszálvékony kardhalszeletekbe csomagolt lecsósűrítmény volt (látod, 4 szó) majd egy sült halat friss zöldségekkel. az első fogás nekem túl halízű volt, de a főétel hibátlan, bármelyik michelin csillagos helyet kenterbe veri. tudni kell, hogy ezekben a bisztókban is (papíron) michelin csillagos séfek vagy ilyen helyeken tanult emberek főznek, de persze mikor benéztem a konyhára (a mosdó mellett volt), akkor összesen 4 indiait láttam és kész. ebből az egyik az orrát túrta egy szalvétával, a másik pedig smst írt, miközben tésztát gyúrt. illúzióromboló valóság.

ezután ellátogattunk egy kis desszertért a pierre hermé cukrászdába és ettünk egy málnás sütit (túl édes volt) és egy vaníliakrémes sütit, ami isteni volt. vettünk még pár macaront is, teljesen hétköznapi ízekben: spárgás-dióolajos, olívás-vaníliás és rózsás.  délutánra kisütött a nap, így le kellett ülnünk kicsit feltöltődni, ekkor a hőmérő már legalább 22 foknál járt és ez hollandiában a hőségriadó határa, így a szervezetem kissé megrökönyödött. miután feldolgoztuk a sokkot, hogy a világnak vannnak még olyan pontjai, ahol kisüt a nap, ellátogattunk egy olajboltba, ahol láttunk pisztáciaolajat, fenyőmagolajat és olyan olajakat, amire szerintem soha nem lesz szükségünk, így innen üres kézzel távoztunk. de elég jó illat volt a boltban, ezért érdemes ellátogatni ide. valamikor a nap folyamán vettünk egy kisherceges moleskine-t, ami nélkül lehet élni ugyan, de minek.

vacsorára a les papilles-be mentünk, persze hely nem volt, de a tulaj (aki egyben pincér) mondta, hogy 40 perc múlva tud intézni két főre. addig sétálgattunk a környéken és felfedeztük az oceanográfiai intézetet, ami eléggé kilóg a párizsi látképből az olaszos tornyával és a kibaszott menő polipos kapuval.

na mindegy, visszatértünk a kajáldába és kérlek a bárpultnál terítettek meg kettőnknek. hatalmas fless, hogy emberek úgy ülnek, mint a heringek mi meg kaptunk egy egész pultot, faszán megterítve. itt nincs étlap, egyetlen menü van, minden nap más. aznap gazpacho volt, zöldségágyon sült kacsamell, elképesztően nagyon penészes sajt lekvárral és egy málnás süti. a kaja isteni volt, a szokásosnál kicsit nagyobb adagok (nem tudtunk mindent megenni) és a többi helyhez képest jóárasítva. a borok mondjuk elég drágák voltak, de azt meg nem iszom, probléma megoldva.

másnap egy sima reggeli után benéztünk a les arts décoratifs című múzeumba (ez a louvre egyik szárnya), ahol a kocsik voltak, persze erre egy csomó gyerek is kíváncsi volt és folyamatosan hergeltek, amíg sorban álltunk. egy kissrác előttünk leejtette az apja iphoneját a betonra, majd felvette és tovább játszott rajta, az apja meg szívrohamot és agyvérzést kapott egyszerre mikor ezt feldolgozta. ezért nem veszek drága telefont / gyereket. a kocsik elképesztőek, kurva sokat költhet ez a ralph gyerek rájuk, tökéletes állapotban vannak, mintha most jöttek volna ki a gyárból. nekem ez az 1933-as bugatti type 59 grand prix tetszett a legjobban, de a többi is ott volt a szeren.

a múzeum többi része nem egy nagy szám, az ékszerkiállítást még érdemes megnézni, vannak tűrhető darabok. az ebédünket egy olyan helyen terveztük betermelni, ahol már jártunk előtte, egy kis utcában a lépcsőkre vannak rakva az apró asztalok. eső esetén bent is le lehet ülni, simán elfér 6-8 ember. itt is napi egy féle menü van, de a többi helynél jóval olcsóbb. megkóstoltam a forró almalevet mézzel és gyömbérrel, az alapötlet nem rossz, majd itthon is reprodukálom, csak én nem teszek bele 3 kg mézet. instant cukorbeteg lettem volna, ha mindet megiszom, de nem tettem.

a tour de france miatt eddigre már minden le volt zárva, egymillió rendőr özönlette el az utcákat és korlátozva volt a szabadságom, ezért fagyizni akartunk a kedvenc helyünkön berthillonnál, ami persze nyári szünet miatt zárva volt, így kihagytuk. lestoppoltunk egy frankó helyet a kordonok mellett és vártuk a sok hülyével együtt, hogy jöjjenek a bicajosok. én kifejezetten utálom a tourt, egy tök értelmetlen doppingversenynek tartom, de ha már itt voltunk gondoltam megnézem. elég csalódás volt, hogy mivel itt a végén már egy bolyban nyomulnak, kb 10 másodperc alatt eltűntek a szemünk elől. ezért vártunk vagy 40 percet. mindegy, lőttem pár képet róluk, nesztek.

ahhoz képest, hogy csak egy rövid posztot akartam írni, elég hosszú lett. hátha ez a gépelés elégetett 20 kalóriát abból a 8000-ből, amit a hétvégén magamhoz vettem...