agymax

Ott hagytuk abba, hogy beültünk a játékautónkba és a 3 rádióadó közül kiválasztottuk valamelyiket (mindegyiken ugyanazt játszák, csak más sorrendben) és az Abba egyik legendás slágerére elkezdtük falni a kilométereket. Nagyon az utak közül nem kellett válogatni, mert a mi kocsinkkal csak a Ring-en meg néhány alúton közlekedhettünk, a többihez terepjáró kell, mert ott kisebb folyókon meg rendezetlen földterületeken kell áthajtani. Azért persze bepróbálkoztunk mi is, de hamar feladtuk már az első ilyen kisérlet után, mivel az út kirázta belőlunk még a maradék okosságot is.

Első napra laza 300 kilométert terveztünk, ami a két órás alvás után nem volt a legpihentetőbb. Megnéztünk egy nemzeti parkot, meg két kontinenslemez közti törésvonalat (Pingvellir), onnan átcsapattunk a gejzírek őshazájába, ahol megtalálható Geysir, amiről a többit elnevezték. Itt csináltunk jól képeket, valamint ettünk pocsék levest, amit túláraztak, mint mindent Izlandon. Végül, útbaejtve még pár vízesést (kicsit, nagyot, széleset, magasat, sőt olyat is amiben nem volt víz, bár ilyen elég sok volt), lecsorogtunk Hella-ba, az első szállásunkhoz. A vízesések elég jók, találtunk olyat, ahol 3 km-es körzetben nem volt egy japán túristacsoport sem, csak a miénk volt az egész. Azért nem ártott volna bakancsot hozni, mert elég vizes lett a lábam. Meg mindenem, mert az eső pernyeszerűen hullott véletleszerű időközönként.

A kocsiból már messziről láttuk a hiányos tetejű hegyeket, köznapian vulkánokat. Este azért kitettünk magunkért és sikerült egy jót ennünk, meg felfedeztük az izlandi jóságot, a Brennivín-t, ami a helyi pálinkának felel meg. Fáradt tagjainkat megmártóztattuk egy termálvizes jacuzziban a közeli uszodában. Jellegzetessége ezeknek a helyeknek, hogy mielőtt bemehetnél a vízbe, előbb szappannal (oda van készítve) meg kell mosnod magad a Chakra pontjaidon (hajad, hónalj, pöcsöd, lábad), mindezt fürdőgatya nélkül. El tudjuk képzelni, hogy kamerákkal figyelik, vajon csalsz-e és ha igen, akkor felrakják a felvételt a youtube-ra, ahogy 4 markos legény kihajít az utcára. Azért zsír volt az 5 fokban beülni a 40 fokos vízbe. Ja, még láttunk gőzölgő patakot is, de azt még korábban.

Másnap csak 120 kilométer volt a tervben, lazasággal. Megnéztünk még pár vízesést, köztük kicsit és hatalmasat, be is mentünk alá/mögé mert az jó. Aztán kitaláltuk, hogy csak kellene gleccsert is másznunk, mert anélkül nem túra a túra, csak kétséges volt, hogy a játékautónk meg tud e birkózni a tereppel, amin át kell vágni a legközelebbi gleccseres lehetőségig. Nem mondom, hogy bíztam a sikerben, de a kocsi jól vette az akadályokat, néha pár kerék teljesen víz alatt volt, de ennyi kellett. A gleccsertúra vezető arc (sztereotipikus izlandi sárga hajjal és szemöldökkel) adott szöges talpat meg csákányt és már indultunk is. Nos, a gleccser beárazott engem, amíg felértünk az első pihenőig, nagyjából én már ott a fülemen vettem a levegőt. Utána kicsit csökkent a tempó és megnéztük amit meg lehetett, persze az igazi zsuga az feljebb van, de oda csak 6 órás túra keretében lehet eljutni, de ahhoz kevés lettem volna arra meg nem volt időnk. Csak szólok előre, nem fagyipénz az ára.

Miután ezzel megvoltunk, nem volt gond az alvással, de előtte toltunk frankó halvacsorát, ami jó volt, bár Michelin-csillagos ára volt ennek is. Harmadik napon vettük az irányt Reykjavik felé, útközben megnézve halászfalut és krátertavat, ami csak úgy ott volt az út mellett. Reykjavik elég nyugis helynek tűnt, főleg amikor egy ír kocsmából egy 60-as alak gurult ki, és ketten segítették taxiba, mindezt délután 3-kor. Van itt egy űrtemplom, egy ádáz vikingszoborral a közelben, meg kikötő sok nagy hajóval. Mivel még volt pár óránk sötétedésig (muhaha, igazából csak napi 4 órán át van sötét ilyenkor), ezért letolattunk a Blue Lagoon termálparadicsomba, ahol szuperkék vízben áztattuk megfáradt tagjainkat.

Nekem különösen megfáradt a bordám, amikor még aznap reggel legurultam Izland legkisebb dombjáról. Megaláztam magam rendesen, azóta kiderült csak megzúzódott a bordám, de nem kellemes, hanem inkább fájdalmas. Főleg ha nevetek. Útban az utolsó szállás felé még kipipáltunk egy hőerőművet, meg a körülötte lévő marsbéli tájat. A vacsinál odabasztunk az érzésnek és egy kisebb család havi GDP-jét otthagytuk az étteremben. Muszáj volt, mert még délután betértünk egy Taco Bellbe és olyan szar kaját kaptunk, hogy majdnem szinkronban hánytunk ki a kocsiablakon. Az utolsó szállás különösen szürreális volt, ugyanis azt Keflavíkban béreltük egy thaiföldi családtól. Volt ott egy kis dagadt thaiföldi kisfiú is, aki egész este alsógatyában rohangált körülöttünk.

Gyuri persze este még kitalálta, hogy fényképezni akar naplementét. Be is ültünk a kocsiba és elindultunk a part felé, de az út valahogy sosem akart odaérni. Mindig belógatta a mézesmadzagot, aztán elkanyarodott. Jó fél órás gurulás után elértünk egy szellemvárost, szellemtemplommal és elhagyatott temetővel. Ott le is parkoltunk, szemrevételeztük a három frissen készített fejfát, ami a falnak volt támasztva. Ezt az ilyen betolakodóknak szánják gondolom, mint amilyenek mi voltunk. Mindegy is, elő a gépet, de a part még így is túl messze volt, meg mocsáron kellett átgázolni. Azért Gyuri elindult és csinált is pár homályos képet, merthogy közben persze lement a nap.

Ennyi, érzékeny búcsút vettünk eme pénzfaló nemzettől, kihajtottunk hajnalban a reptérre, ahol leadtuk a kocsit egy karcolás nélkül, pedig azért nem kíméltük. Mondjuk a kocsibelsőben erős Szigetes sátorszag terjengett, de ezt nem rótták fel nekünk. A repülőút rendben volt, nem késett a gép, ráadásul filmnek lehetett a Die Hard-ot választani, amit meg is tettem, s mivel nem fizettem 3 eurot fülhallgatóért, ezért némafilmként voltam kénytelen nézni. Pont mire vége lett vissza is értünk Hollandiába.

Zseniális túra volt, visszatérünk még, az tuti. Gyuri majd tol egy értékelést az országról hamarosan. Nesztek a végére még itt van egy részlet a kihalt tájról, ami Izland 60%-át teszi ki. Lehet gyakorolni a Marsraszállást.